websikehealthcheck

Növénytelepítés

A növények látványa, illata rendkívül megnyugtató. A külső tér stílusának és hangulatának hangsúlyozására szolgáló növényeket tekintsük a komplex tervezés szerves alkotóelemeinek.

A virágágy alakja és a beültetett növénytartók elrendezése legyen összhangban a burkolt felületek méreteivel, struktúrájával, a növények színe pedig igazodjék a környezethez. Tévedés azt gondolni, hogy a kis kertek berendezésére apró tárgyakat és parányi dísznövénycsoportokat kell használnunk. Éppen az ellenkezője igaz. A korlátozott számú növényfaj felhasználásával létesített néhány nagyobb, de hangsúlyos egyszerű kiültetés hatásosabb.

Házi kerteknél az apróbb felületek könnyen arra csábítanak, hogy az optimálisan lehetségesnél többféle fajt ültessünk, aminek a legtöbbször áttekinthetetlen összevisszaság az eredménye. A fajonkénti nagyobb darabszám és a csoportosítás fokozza a hatást.

A szolitert egyenként vagy kettesével-hármasával ültetjük. A kísérő növények öt, hét vagy kilenc tagból álló csoportokban mutatnak a legjobban, míg az alacsony töltőnövényeket ennél is nagyobb számban célszerű ültetni.

Kertépítés során bármilyen növénykiültetésről van szó, az elvárások mindig ugyanazok:

  • A formákat és arányokat összhangba kell hozni.
  • A növekedési formák, magasságok kölcsönösen egészítsék ki egymást.
  • A színek egymással harmonizálva vagy kontrasztot alkotva erősítsék egymás hatását figyelembe véve a
  • virágzási sorrendet is.

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


  • _ga
  • _gid
  • _ga_
  • _gac_gb_

Összes tiltása
Összes engedélyezése